Bizalmi Gyakorlat - 6. Fejezet

Eszméletlen megkínzottan éreztem magam. Egy pillanatra azt sem tudtam, hogy hol és mit csinálok. Visszahunytam a szemeimet, majd belefordultam a párnáim közé – legalább is ezt szerettem volna tenni, amikor feleszméltem, hogy nem az ágyamban vagyok.

Újra kinyitottam a szemem, de akkor hevesebb szívvel, magamat nem meghazudtolva, adrenalintól feltöltve, villámsebességgel. Felültem az ágyon, homályos látással próbáltam kitalálni, hogy mikor kerültem ide. Rémlettek képek a tegnapról, mely hatására a szívem egyre hangosabban kezdett dobogni.

Kezdtem emlékezni.

Lepillantottam Chanyeol kezeire, amik bizonyosan addig engem öleltek át, míg aludtam. Néztem a nyugodt arcát, és elmosolyodtam. Fogalmam sem volt, hogy mikor dőltünk le. Nem bírtam nem vigyorogni, mikor hunyorogva kinyitotta a fél szemét, mintha reggel lenne.

– Mit csinálsz? – Tenyerét a combomon tartotta, nem vette el. Kivörösödtem, de nem tudtam volna meg mondani, hogy akkor kezdtem, vagy már egy ideje ilyen állapotban voltam; természetesnek tűnt, hogy ég az arcom, mintha egész életemben mást sem csináltam volna.

– Hirtelen nem emlékeztem semmire. – Hangom rekedten csengett. Fejembe belecsapott az a furcsa, mégis kibírhatatlan fejfájás, ami miatt elfintorodtam, de gyorsan összeszedtem magam. – Azt hittem a szobámban vagyok.

– Azért ugye emlékszel? – Szemeibe furcsa fény csillant fel, mintha aggódott volna. – Mármint… nem tudom, melyikkel járok jobban.

Felhúztam a balszemöldökömet és érdeklődve vártam, hogy folytassa.

– Úgy értem – dörzsölte meg a szemét –, hogy melyik a rosszabb. Vagy érted, nem?

– Nem. Határozottan nem értem – ráztam meg a fejem, mire fogott és visszarántott az ágyba.

– Majd reggel visszatérünk rá.

Suttogta a fülembe, majd hatalmas kezeivel átkarolt és magához húzott. Belenyomtam a fejem a pulcsijába és lehunytam a szemeimet. Nem válaszoltam, ő sem beszélt tovább.

Hallgattam a zakatoló szívem és újra átéltem a tegnap estét…

Hét órával ezelőtt

Miután anyuéktól elköszöntünk elindultunk hazafele. Sehun megkönnyebbülve szorongatta Lara kezét előttünk sétálgatva. Nem igazán tudtam miről beszélgetnek – biztosan a közös élményeikről –, viszont minden harmadik pillanatban vagy röhögtek valamin, vagy összemosolyodtak. Jó volt rájuk nézni.

– Látszik, hogy ilyenkor teljesen kizárják a külvilágot – mondta egy fokkal halkabban Chanyeol, suttogva, de még úgy, hogy én halljam.

– Milyen volt velük színházazni? – sandítottam rá.

– Jó, mert amikor valaki a társaságukban van, egyedül, nem ilyen kiszorítók.

– Igen, azt tudom – mosolyodtam el. – Sehun soha nem csinál olyat.

Mint valami végszót, hagytuk a mondatot a levegőben és néztük, ahogy éppen röhögő görcs miatt botladozva haladnak előttünk.

Határozottan jót tett nekik, hogy egy hetet együtt töltöttek, úgy érzetem, mintha megint a kapcsolatuk legelején lennének. Furcsa időugrás volt ez, ami miatt eszembe jutott Daewon.

– Fázol?

Chanyeol hangja úgy húzott ki a gondolataimból, mint valami mentőöv a fulladozót a vízből.

– Egy kicsit, miért?

Nevetni kezdett.

– Szarkasztikusan kérdeztem. Pulcsiban vagy júniusban.

– Te meg ingben és hosszú gatyában. – Értetlenkedésemnek köszönhetően kezdtem visszatérni a földre.

– És izzadok is, mint egy ló – tárta szét a karját. – Legszívesebben le vennék mindent. Lehet vagy huszonhat fok.

Hirtelen elvörösödtem, mert nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy Chanyeol ledobja a ruháit…

A járdát bámulva iszonyat forróság öntött el és lekaptam magamról a zöld ruhadarabot.

– Nem azért mondtam, hogy le vedd. – A földre fókuszáltam, tudomást sem vettem róla, csak próbáltam a pírt lekaparni az arcomról és kiverni a fejemből Chanyeol meztelen gondolatát.

– Nyugi, igazad van, tényleg nagyon meleg van…

– Minden rendben? – hajolt be az arcomba, mire eltoltam magamtól.

– Igen!

– Oké. Nem kérdeztem semmit.

– Mit mosolyogsz? – néztem fel rá kérdőn, miután összeszedtem magam. Nem igazán voltam jó úton afelé, hogy ne ő legyen az összes gondolatom főszereplője. Sőt, kifejezetten az ellenkező irányba kezdtem el futni. Rohanni. Száguldani.

– Szórakoztató, ahogy az összes gondolat megjelenik az arcodon, aztán valami furcsát teszel. – Zsebre vágta a kezét, és amíg én lefehéredtem amiatt, hogy lehet, feltűnt neki, hogy perverz képek jelentek meg a fejemben, ő lazán leszólította Sehun-ékat, hogy várjanak meg minket.

Addig fel sem tűnt, hogy játszadozik velem. Iszonyat idegesen éreztem magam emiatt, és egyből előre is vágtattam. Aztán pedig leesett, hogy olyan zavarban vagyok, mint egy tizenhat éves fiú, aki élete első szerelmét próbálja megérteni, és hülyeségeket tesz.

Úgy éreztem, hogy muszáj lesz innom, hogy ne égessem be magam előtte ennél jobban, így mikor beléptem elsőnek a bejárati ajtónkon és megláttam Jongin-t sörözgeti a kanapén, kikaptam a kezéből az üveget, és meghúztam.

– Szarul ment?

Megráztam a fejem.

– Anyud nem ment el?

Megint.

– Úristen. Jae ott volt?

– Dehogyis! – válaszoltam magamból kikelve, amint lenyeltem a kortyot. – Hagyjuk.

– Hagyjuk? – Jongin homlokát ráncolta, amikor a többieket meghallottuk bejönni. Visszanyomtam a kezébe a palackot, majd bemásztam a szobámba.

Elterültem az ágyon és lehunytam a szemeimet. Ostobának éreztem magam, hagytam, hogy mindent leolvasson rólam, hogy engedjek a szeretethiányomnak. Nem szabadott haverokkal kikezdeni. Ez egy szabály volt, és én megszegtem.

Kifújtam a levegőm, mikor kopogtak az ajtómon.

– Baekhyun? – Lara határozott hangja hallatszott a túloldalról. – Bejöhetek?

Pár másodpercig töprengtem a válaszon, de végül kinyögtem egy halk igent.

– Na jó. Nem igazán néz ki jól, hogy egy sötét szobában úgy fekszel, mintha a saját ravatalodra készülnél fel.

– Nem készülök én sehova – fordítottam drámaian felé a fejem.

– Baekhyun. Ne depizz. Nem mondom azt, hogy nem áll jól, mert rohadt szexi, de most ez nem ennek az ideje.

Elcsodálkozva ültem fel és átgondoltam azt, amit mondott.

– Most, hogy mondod… szerintem is jól nézek ki.

– Akarod, hogy csináljak egy képet? – emelte fel a kezében lévő mobilját mosolyogva, mintha csak elkönyvelte volna magában, hogy aznap is sikerült egy problémát elhárítania. Ezzel én azonban a legkevésbé sem foglalkoztam.

– Ahaaa! – lelkesültem be helyette, és visszafeküdtem az előző pozícióba.

– Oké, vakuzni fogok…

– Felkészültem!

– Egy, két, há’!

– Ti mit csináltok? – jelent meg az ajtóban Jongin egy képzeletbeli hatalmas kérdőjellel a feje fölött.

– BAEKHYUN! – sikított Lara – Úristen, de helyes vagy ezen!

– MUTASD! – kiáltottam, mire Sehun beállt Jongin mellé, megduplázva ezzel a nem létező írásjeleket. Lara lehuppant mellém, ezt követően kezembe nyomta a telefonját. – ÚRISTEN – néztem elámulva a képre. – Ezt hogy csináltad?

– Nem tudom – rántotta meg a vállát. – Őszinte leszek, megijedtem Kai-tól és megnyomtam a gombot.

– Fantasztikus. Frissítem az instagram-om – jelentettem be, teljesen megfeledkezve arról, hogy milyen indításokkal estem be a szobámba – nem mintha komolyan gondoltam volna őket, de jól esett, hogy a barátaim egyből a segítségemre siettek.  

Sehun elröhögte magát és a fejét rázva kisétált, míg Jongin odaállt elém.  

– Megmutatod?

– Aha, egy perc, csak berakok egy kékes filtert – motyogtam és ráhúztam a képre, majd a kezébe nyomtam a mobilt.

– Azta – lepődött meg egy pillanatra. – Iszonyat király – nézte meg jobban, mire egyre csak dagadt a mellem, pedig az érdem tényleg nem az enyém volt.

Visszavettem és egyből  posztoltam, miután Sehun megjelent egy tálcával a kezében, majd elkezdett fütyülni.

– Remélem, jól elszórakoztok, csak mert akkor ez az enyém és Chanyeol-é lesz – emelte meg, mire a sok kispohárban lévő erősnek tűnő valami lötykölődni kezdett.  

Gyorsan felpattantam és lekaptam egyet.

– Az egészségetekre! – mondtam hangosan és meghúztam, mire egy párna repült felém.

– Bunkó – röhögte Jongin. – Meg se vársz minket?

– Így jártatok – nyújtottam ki a nyelvem, és éreztem, ahogy a torkomat égeti a folyadék. – Huh.

– Erős, mi? – sunnyogott Sehun és kisétált szerény személyemmel a nappaliba, ahol helyet foglaltunk a kanapén. – Mennyire akarunk berúgni? – kérdezte Sehun, de már nyúlt is a kis pohárért.

– Rég voltam részeg – vallottam be, mire a kezembe nyomott egyet, majd megvárta a többieket.

– Chanyeol? – nézett körbe Lara, szemével a colost keresve.

– Szobájában – mondta Sehun, mire lány felállt, hogy megnézze, mi van vele, így bekopogott az ajtón, de választ nem kapott. Ennek ellenére benyitott, majd visszanézett ránk és megrázta a fejét. Ez azt jelentette, hogy ott bizony nincs. Jongin erre megnézte a fürdőben, de ott sem volt. Én a konyhában, de ott sem volt. Már kezdtünk megijedni, telefonálgatni, mire belépett a bejárati ajtón két szatyorral a kezében.

– Hát te meg a hol a fészkes francba voltál, haver? – értetlenkedett egy bizarr mosollyal az arcán Jongin.

– Nyugi, csak úgy éreztem, hogy az a pia mennyiség, ami van, nem lesz elég nekem.

– Uh, és mit vettél? – kíváncsiskodott Lara a szatyrokat böngészve. – Ez jó! – lelkesedett be, majd kiemelt egy pink színű vackot.

– Az meg mi a szar? – ámult el Sehun, és megcsodált a barátnője kezében lévő ocsmány színű löttyöt. – Mi van, Baek? – biccentett felém. – Kérsz belőle?

– Ettől olyat fogok hányni, mint egy csillámpóni – dörzsöltem meg az orrom fintorogva.

– Hozott kéket is! – kiáltott fel Lara, és magához ölelte az üveget.

– Te mennyit ittál? – jelent meg az „aggodalom” Sehun arcán, majd barátnője szemébe nézett.

– Itt nem az a kérdés, hogy mennyit ittam, hanem, hogy még mennyit fogok.

Fogta a löttyöt, és mosolyogva töltött mindenkinek egy pohárral, majd mire Chanyeol visszaért már mindenki kezében két különböző ütős pia volt kezdésnek. Nagyon nem így kellett volna neki látni ennek az egésznek, de mindenki háta mögött egy kimerítő hét állt, így nem volt csoda, hogy minél előbb be akartunk végre rúgni.

Talán a harmadik körnél kezdtem érezni a hatását az egésznek. Olyan negyvenöt perc telhetett el a kék cucctól, mikkor Sehun és Jongin nagyban üvöltözni kezdtek egymással.

– HALLOD, EMBER!

– Mi van? – nézett rá morcosan Sehun, aki épp ügyködött valamin.

– Vannak itthon ilyenek! – dobott felé egy kicsi pingpong labdát, mire Sehun felvette, és mintha csak villámcsapás érte volna, elkezdett visszakiabálni.

– ÚRISTEN. JÁTSZTUNK OLYAT???

– AHA! – ordított vissza Jongin, nem törődve azzal, hogy igazából nincs két és fél méter, ami elválasztja őket egymástól. Belelkesülve az ötlettől, nagyban valami játéktérről kezdtek beszélni, de képtelen voltam rájuk koncentrálni, mert Chanyeol mellettem foglalt helyet a kanapén.

– Azt hiszem, kicsit sokat ittam – mosolyodtam el álomittasan, majd belekortyoltam a kezembe tartott sörbe. Hogy mikor és milyen körülmények között vettem kézhez a poharat, arra nem emlékeztem. Tudatomnál voltam, de a tény, hogy nem akartam, nagyban közrejátszott abban, hogy gyorsabban szállt a fejembe az alkohol.

– Fele annyit sem ittál, mint én Kai-ékkal – pillantott rám féloldalas mosollyal.

– De én ritkábban szoktam – magyaráztam egy különös, számomra ismeretlen hangsúllyal. Mintha flörtöltem volna vele, viszont ezt egy egyáltalán nem odaillő témával. A lényeg azonban az volt, hogy ezt ő nem vette észre.

– Ezt nem tudtam.

– Honnan tudtad volna? – néztem rá kérdőn. A tekintetét egy idő után nehéz volt állnom, főleg úgy, hogy semennyi csillogást nem láttam benne. Mintha ez neki csak a bemelegítő lett volna.  

– Mit tom’ én. Sehun szokott mesélni rólad, simán mondhatta volna, hogy te nem vagy valami nagy piás.

Hátradőlt, mire a keze hozzáért az enyémhez. Talán az alkohol miatt nem mozdultam, de tisztán hallottam a szívem dobbanásait, egészen addig, amíg Jongin el nem üvöltötte magát.

– NYERTEM!

Önmaga ünneplése miatt nem vette észre, hogy egy pingpong labda kétszázhússzal száguld a feje felé, így mikor az hatalmas csattanással homlokon találta, annyira megijedt, hogy elejtette a kezében lévő üvegpoharat. Összerezzentem, a hangra, melyet a pohár adott ki a parkettával való találkozása alkalmából.

– Bazd meg, Oh Sehun, a kedves nénikédet, kérlek! – mondta, majd észrevette, hogy a kék lötty a fehér gatyáján is előszeretettel foglalt helyet, és további kellemes emberekkel ismertette meg őt szóban. Egészen vicces lett a végére, így mikor Sehun leült a földre – természetesen az üvegszilánk mentes részére – nem bírta abba hagyni a röhögést. Még a szituációt is megkoronázta azzal, hogy gondoskodott a történtek előtt a szájában lévő alkoholról, ami természetesen az orrán folyt ki ezek után. A végére a mellettem helyet foglaló Chanyeol sem volt képes magában tartani a nevetést. Még talán Jongin-nak is megenyhült a szíve, miután végignézte a fuldokló legjobb barátomat.

– Hála istennek, nem a szőnyegre ment – aggodalmaskodott Lara halkan, és lehuppant a földre, velünk szemben, majd bekapcsolt a TV-n valami szörnyű popszámot, de beszólni már nem lett volna energiám rá.

– Mit csináltak amúgy?

– Pingpong labdát fújogattak – válaszolt Lara a kérdésemre. – Emlékszem, egyszer te is csináltad!

– Én? – böktem magamra. – Biztos vagy benne?

– Szerintem még képem is van róla – vette elő a mobilját. – Tudod, amikor lerakják a földre a labdákat és egyszer szabad belefújni, aztán az a hülye nyer, akinek messzebbre jut a labdája.

– Rohadtul nem emlékszem – pillantottam összeráncolt szemöldökkel magam elé. – Mikor?

– Egy-két hónapja.

– Ennyire berúgtam volna?

– Akkor mégis piás vagy? – kérdezte halkan a mellettem ülő. Szemei körül összefutottak a nevetőráncok.

– Nem vagyok az! – kértem ki magamnak. – De erre egyáltalán nem emlékszem. Mármint a játék meg van, azzal nincs probléma, de én is csináltam volna?

– Aha, biztos vagyok benne – motyogta nekem válaszul a lány, miközben a képeit pörgette ezerrel.

– Sehun! – szólítottam meg a vörös fejűt. – Én már ilyet játszottam?

– Persze! – kiabált vissza. Igazából nem értettem, miért kell háromszor akkora decibellel kommunikálnunk, csak amiatt, mert kicsivel több alkohol van bennünk, mint szokott.

– Mikor? – fehéredtem le.

– Februárban. Legyőzted benne azt kék hajú srácot.

– Mi? Biztos nem – ráztam a fejem, és próbáltam visszaemlékezni, de egy átkozott foszlányom sem volt róla.

– Ne már, hogy nem vágod! – nyaggatott, míg Jongin-on röhögött, aki közben megpróbálta összeszedni a körülötte található üvegdarabokat. Végül is, mindig nagyobb szórakozásnak számított nézni más szenvedéseit, mint sem, hogy segítsünk neki. – Tudod, az a nagydarab! Biztos vagyok benne, hogy utána a győzedelmed miatt hazacipeltünk.

– Basszus, tökre kiesett – fogtam a fejem, majd a colos elröhögte magát mellettem. Akkor vettem észre, hogy a Lara kezében lévő telefonon azt a videót nézi, amin épp magamon kívül üvöltözöm. Nagyon sok dolgot nem csináltam, amit a hétköznapokban egyből megtettem volna, így történt az, hogy a vörös pofámat néztük, édes hármasban. Valamiért nem kértem meg, hogy állítsa le, mert épp annyira érdekelt engem, mint amennyire Chanyeol-t érdekelhette. – Nem, még így sincs meg – rántottam meg a vállam.

– De gáz vagy – kiabálta nekem Sehun, majd felállt és felkiáltott. – Bassza meg!

Felemelte a talpát, és egy kis szilánkot húzott ki belőle, mire Jongin eszeveszett hahotázásba kezdett.

– Karma! – mondta somolyogva Lara, mire összerándult a gyomrom. Sehun-nal egy pillanatra találkozott a tekintetünk, egyből abbahagyta a szitkozódást. Egyetlen egy szó, ami felforgatta az életem. Olyan tabu dolog volt ezt kiejteni, hogy még az ittas Sehun is kijózanodott egy pillanatra. Nyilván Lara nem tudhatta, senki sem tudta a legjobb barátomon kívül, de megérezte, hogy valamit nem kellett volna tennie.

– Baek – bökte meg kővé fagyott testem Chanyeol. Meglepődtem a megszólításon, de egy másodpercnél sem foglalkoztam vele többet. – A szobámban van a gyógyszeres cucc, kivennél annak a baromnak belőle tapaszt?

Robotosan bólintottam, majd felemelkedtem, és besétáltam a szobájába.

Talán abban a pillanatban fogtam fel, hogy tulajdonképpen mit csinálok, amikor becsuktam magam mögött az ajtót. Nem szabadott volna, mégis hevesebben vert a szívem, ahogy körbenéztem. Éreztem valamit. Egy olyan dolgot, amivel már igazán nem szabadott volna játszanom, hiszen túl sokszor hívtam ki magam ellen.

Világoskék falak, a fekete bútorokkal együtt emlékeztettek a régi vendégszobánkra, mégis körbelengte egy illat, amit nem igazán tudtam leírni, mégis muszáj volt nyelnem egy nagyot. Egy nagyon nagyot.

Tulajdonképpen ugyanaz volt található a szobában, mint az enyémben, csak fele akkora helyen, babzsák fotel nélkül. A szürke, szőrös padlószőnyeg egy teljesen új dolog volt bent, elképzelni sem tudtam, hogy mikor csinálhatta meg, de akkor nem is igazán gondoltam bele.

Ennyit láthattam félhomályban a szobából, amikor becsukódott mögöttem az ajtó, míg én biztos voltam abban, hogy mikor bejöttem, bezártam magam után.

– Eszembe jutott, hogy az életbe nem találnád – lépett el mellettem a srác. – A fiókba raktam, de nem hiszem, hogy kiderítetted volna.

Hangjában játszadozást fedeztem fel, amit felkérésnek vettem a keringőre.

– Nem is tudod, mekkora felfedező vagyok – huppantam le az ajtótól nem messze található ágyára.

Nem láttam őt, talán ez volt az egy szerencsém, mert így nem éreztem furcsán magam, amiatt, hogy ezt kimondtam hangosan. Elröhögte magát, majd kisétált a szobából – minden bizonnyal már a ragtapasszal a tulajdonában. Pár percig fel sem fogtam, hogy mennyire gáz volt ez. Épp kezdett leesni, hogy nincs oka annak, hogy bent maradtam, ha már a ragtapasz meg van, pluszba ő is kiment, amikor legnagyobb meglepetésemre újra kinyílt az ajtó és belépett rajta.

– Te tényleg sokat ittál – dörzsölte meg fáradtan a szemeit. Nem lehetett tizenegy óra, mégis mind a ketten hullának éreztük magunkat.

Leült mellém az ágyra, bár nagyon nehezen vettem ki az arcát, még ittasan és félvakon is kiszúrtam a zavartságot, ami rajta ült. Nem szólaltam meg, vártam, hogy ő kezdje el. Fogalmam sem volt, hogy mit akar. Körmeimet piszkálva próbáltam lenyugtatni a szívemet, ami viszonylag sikerült is, de az arcom úgy égett, akár a fűtőtest. Addig nem is foglalkoztam vele, hogy a többiek velem ellentétben átöltöztek már, viszont bármit meg tudtam volna tenni egy olyan rövidgatyáért, amiben Chanyeol üldögélt. Visszamenni azonban eszem ágában sem volt.

– Királyul játszottál ma.

Hangja nem volt túl magabiztos.

– Köszi – motyogtam.

– Öhm…

Talán csak azért szólalt meg, hogy biztosan kötelező legyen folytatnia.

Vártam. Vártam kínos három percet, míg összeszedte magát addig, hogy folytassa. Nem igazán tudtam, hogy melyikünknek volt a rosszabb, mégis éreztem, hogy ez most másmilyen beszélgetés, így nem mertem volna azt mondani, hogy nekem.

– Nos – nyalta meg szája szélét. Hogy hogyan szúrtam ki, azt rejtély, mégis igyekeztem visszafogni magam, miután megtörtént. Nem lenne a legkellemesebb szituáció, ha a gatyám éppen most kezdene hirtelen szűkebb lenni, mint szokott. Ettől kezdve csak is a kezeimre figyeltem. Olyan önkontrollt gyakoroltam magamon, hogy azt tanítani lehetett volna.

– Ez kínos – röhögte el magát, mire kapartam annyi életet magamba, hogy megtegyem azt, amit tettem.

– Chanyeol – tettem a vállára a kezét. – Hidd el. Lesz még rosszabb.

Valamiért úgy éreztem, hogy azért ilyen rossz neki, mert nem tudja, hogy hogyan utasítsa vissza a közeledésem, de azt a lehetőséget sem vetettem el, ami történt.

Elvigyorodott, és hátra dőlt az ágyon.

– Te tudod? – Minden bizonnyal a szemembe nézhetett, de én inkább a körmeim fürkészésével voltam elfoglalva.

– Hogyne! Nem esett le neked? Épp gondolatolvasásból diplomázom.

– Az jó, mert én épp a telepátiát próbálgatom.

– Jó sokszor bukhattál meg.

– Azért nem lehet olyan gyászos.

– Találkoztam már vészesebbel – adtam be a derekam, mert képtelen voltam magamba tartani a mosolygást. A köztünk lévő szorongató levegő egyre jobban oldódott, minél inkább belementünk a beszélgetésbe.

Nem emlékszem, hogy hogyan feküdtem le mellé végül, vagy arra, hogy igazából mi volt a téma a továbbiakban, de nem is tartottam lényegesnek. Talán felmerült Chanyeol egyik régi meccse, amit láthattam, de szó eshetett a tegnapi időjárásról is. Mindenfajta különböző dolgokba botlottunk, egészen addig, amíg fel nem oldódott a szorongó légkör.

Éppen azt ecseteltem, hogy milyen kegyetlenül tudok főzni néha napján, amikor Chanyeol megszólalt:

– Nem tudok mit kezdeni veled.

– Hm? – kérdeztem vissza. Nem került pír a fejemre, csupán érdekelt, hogy ezt most hogyan értette.

– Annyira más vagy.

– Elég sok értelemben – röhögtem el magam. A más jelző már mindenfajta szituációban fején találta a szöget velem kapcsolatban, és előszeretettel alkalmaztam saját magam is.

– Nem úgy értettem. Csak… - Itt tartott egy kis hatásszünetet. – Még soha nem érzetem ilyet fiú iránt.

Sok mindent tapasztalhattam volna abban a pillanatban. A forróságot az arcomon, a pillangókat a gyomromban, a fennakadt szavakat a torkomban. A zavarságot, a meglepődöttséget, azonban akkor valamiért annyira kézenfekvő volt már az egész, annyira klisé, hogy szinte vártam, hogy azt mondhassam rá, hogy:

– Sokan mondták már, hogy lányos vagyok, de ennyire azért még nem.

– Hülye vagy – reagálta le, és elkezdett nevetni. – Nem erre gondoltam.

– Pedig ezt mondtad.

– De nem így értettem.

– Huh… hirtelen vágyat érzel arra, hogy kipróbáld fiúval? – incselkedtem tovább.

– Őszintén? – fogta a fejét. – Nem… még – tette hozzá, ami miatt én röhögtem el magam. Hogy miért voltam ilyen spontán, arra csak a testemben lévő maradék alkohol adhatott magyarázatot. Ő is huncutul mosolygott.

– Akkor, hogy most így kitárgyaltuk, hogy rendkívül furcsa új hajlamaid keletkeztek, mit csináljunk? – fordultam felé. Arca húsz centire volt tőlem, mégsem éreztem azt az égető vágyat, mint beszélgetésünk kezdetekor.

– Nem tudom – rázta a fejét kicsit kínosan.

– Mit szeretnél csinálni? – Unott hangnemem már kezdett sértőnek hatni, de ő nem vette magára.

– Te mit szeretnél?

Nem válaszoltam csak megtettem az első dolgot, amire gondoltam. Fogtam magam, odabújtam a nagy kezei közé és beszívtam az illatát.

– Ez így jó neked?

– Igen – válaszolta.

Ez volt az utolsó dolog, amire emlékeztem. Valahol itt aludhattunk el.