Bizalmi Gyakorlat - 4. Fejezet

     Az ölemben lévő ruhakupac tetejére ejtettem erőtlenül a kezeimet. Megsemmisülve néztem Chanyeol arcára, aki mosolyával biztatni próbált, ám arra nem gondolt, hogy ez talán nekem inkább demotiváló, mint sem az előbbi. Megeresztettem felé egy fanyar, iróniával telt vigyort válaszképpen, de nem is foglalkozott vele.

Az ágyam szélén ült. Onnan leste minden rezdülésem, ami miatt igyekeztem ezeket az apró mozdulatokat mellőzni. Kerültem a szemkontaktust is vele, mert a vesébe látó, játszott megértést tartalmazó tekintetektől a falra másztam. Egy ideig a ruháit néztem – okom rá nem volt, csak kezdtem felfedezni a srác minimalista stílusának varázsát. Fehér, bandás pólót viselt, sötét csőgatyát és egy egyszerű, fekete kapucnis pulcsit. Nem értettem, hogy mégis miért olyan megkapó az összeállítása, de egy darabig nem tudtam másfele nézni.

Természetesen ezt a srác töretlen, már-már számonkérő bámulása könnyen megzavarta, így a szobasarkak részletes vizsgálatával voltam elfoglalva, míg ő mindent beleadva játszotta a csendkirályt tovább. Csak azt nem tudta, hogy én éppen nem akartam semmit sem játszani vele.

– Az, hogy meglepődtem, nem jelenti azt, hogy szeretnék elmenni, vagy lelki ápolásra szorulnék.  

– Persze – bólogatott Chanyeol őszintén. Az őszinteségre válaszolva mindig egy hatalmas falat kezdtem felhúzni, ez nem volt másként akkor sem.

– Akkor jó.

Semmi.

– Mit keresel még itt? – értetlenkedtem.

– Igazából, csak megtörténtnek érzem ezt az esetet.

– Mert épp megtörténik – tártam ki a kezeimet. – Most.

– Ugyanezt csináltad reggel is… – mosolyodott el, mire kezdtem elpirulni szégyenben, és a Chanyeol-ra tévedt tekintetemet újra a pókhálókra szegeztem.

Apropó, pókhálók… valamit kezdenem kellene velük.

– Oké, Baekhyun – próbálta magára vonni a figyelmemet, de akkor sem adta fel, amikor még mindig nem rá néztem. – Nem pátyolgatlak. Nem szorulsz rá. Viszont rád férne egy kis szórakozás.

– Ezekkel azelőtt kellett volna csábítanod, mielőtt elmondtad, hogy Jae is megy a bulira – fordultam felé és minden ellentmondásommal mélyen a szemébe néztem. Kicsit meglepődött ezen, el is nézett, de aztán bátran visszabámult.

Nem tudtam, hogy miért csatázunk tekintetekkel, de élveztem.

Élveztem ezt a furcsa harcos kommunikációt, ami noha egy darabig csak az én részemről volt az, de Chanyeol is kezdte elveszíteni a végtelennek tűnő türelmét. Erre pedig büszke voltam.

– Ha azt mondanám, hogy ugyanabba a helyzetben vagyok, mint te, akkor mit szólnál?

– Azt, hogy jó szar lehet neked. – Úgy éreztem, hogy ha ilyen jól haladok a “nem érdekel” fejem csiszolásával, a beszélgetés végére tökéletes lesz. – Nem kell párhuzamot vonnod magaddal és velem. Nem megyek el ettől szívesebben.

– Hát oké – rántotta meg a vállát, ám ő egyáltalán nem tanúsított érdektelenséget, csupán elfogadta a tényt, hogy engem nem különösebben hoz lázba az ő szerelmi élete.

Ez viszont nem volt igaz. Hisztis voltam, de nem hálátlan.

Szem forgatva hozzátettem: – Mi történt?

– Ennyire nem kell megerőltetned magad – röhögött és felállt. – Ott lesz a volt barátnőm.

– Akkor miért mész?

– Mert leszarom – rántotta meg a vállát, ezúttal viszont teljesen más stílusban. Hittem neki. – Ő mindenhol ott van ahol a csapattársaim, szóval elkerülhetetlen, hogy nélküle bulizzak.

– Miért nem jársz máshova?

– Szoktam.

– Sehun-ékkal?

– Ja.

– Értem.

– Ja…

Elhaló hangja és óvatos kifelé menetelő léptei egyre inkább az sugallták, hogy ő akkor is megy, ha én nem. Emiatt viszont feszült lettem és a kezeim alatt pihenő ruhákra gondoltam. Mintha eddig ez a tény nem lett volna. Mintha eredetileg Chanyeol, vagy velem, vagy sehogy nem ment volna.

Nem volt rossz társaság, ezt be kellett, hogy ismerjem magamnak. Nem volt goromba, tolakodó sem. Csak segíteni akart.

És még csúnya sem volt. Sőt…

– Ahhh! Megyek.

Megadó hangomra hátrafordult.

Diadalittas mosolyra húzódott szája és kecsesen felvont bal szemöldöke miatt, ha akartam se tudtam volna mondani, hogy mégsem, így hirtelen újra a szoba egyik sarkában találtam a tekintetem.

Franc!

Nem vártam meg, míg reagál a behódolásomnak, kényszerítettem magam, hogy a ruháimra szenteljem az összes figyelmem. Egy fekete bőr ing, egy fekete atléta és egy farmer.

Nem is vártam többet tőle és a stílusától.

Viszont tetszett. Egyszerű volt, mégis bejött.

– Jó lesz?

Nem néztem rá, csak bólintottam. Hallottam, ahogy pár perccel később becsukódik az ajtó, és felpillantva a felsőből, már senki sem volt rajtam kívül a szobában. 

Sietve átvedlettem a ruhákba, amiket Chanyeol választott ki, kerestem a gatyához egy övet és egy cipőt, majd gyorsan a fürdőbe lépkedtem. Kihúztam a szemem, és viszonylag késznek éreztem magam.

Indulás előtt a telefonomat és némi pénzt zsebre tettem, majd a bejárati ajtót támasztó sráchoz lépkedtem. Éppen telefonozott, szinte fel sem tűnt neki, hogy megérkeztem.

Köhögtem egyet, mire mosolyra húzta a száját, de továbbra is a képernyőt leste. Megütközve álltam előtte.

– Látom, hogy itt vagy.

– Gratulálok – mosolyogtam elismerően. – Szeretnél egy matricát?

Röhögve megrázta a fejét és elindult kifelé.

– Amúgy, hova megyünk? – kérdeztem tőle, miközben az ajtót zárta be.

– Tizenöt perc séta – rántotta meg a vállát és elindult a lépcsőkhöz. Kezdtem úgy érezni, mintha néha elfelejtené, hogy én is vele vagyok.

Próbáltam lépést tartani, de két kilométer hosszúságú lépését a csökött lábaimmal nehezen tudtam utolérni, hiába siettem.

– Megvárnál? – kérdeztem meg, tőlem kicsit szokatlanul elkeseredett stílusban. Körülbelül két és fél méterrel lehetett tőlem mikor megállt, majd bevárt. Hálásnak ugyan nem mondtam volna a tekintetem, de valami ehhez hasonló tükröződhetett az arcomon. – Neked tizenöt perc, vagy egy átlagos tempójú embernek?

Elvigyorodott, majd emberhez méltóan folytatta az útját.

– Hát, így lesz vagy húsz perc.

Kifújtam magam és élveztem, hogy nem kell rohannom. Nem nagyon beszélgettünk, nekem kedvem nem volt hozzá, Chanyeol pedig séta közben a telefonját nyomkodta. Nem igazán találkoztam még olyan emberrel, aki ennyire rá lett volna kattanva a mobiljára, így nem is tudtam vele mit kezdeni.

Próbáltam nem a bulira gondolni, hanem arra, hogy milyen szép kora esténk van. Nagyon szerettem a kisvárosunkat ilyen időben, főleg hétvégén. A közvilágítás már fel volt kapcsolva, ami inkább hangulatvilágításnak funkcionált, mint sem arra, amire eredetileg lett tervezve, mert még nem volt olyan sötét.

Áthaladtunk a főtéren, majd szinte a fél városon, mire eljutottunk a kertes házakhoz. Legalább huszonöt perce sétálhattunk, mikor Chanyeol egyszer csak egy ház kapucsengőjéhez lépett.

Három rohadt hangos pittyegés, majd beleszólt egy srác:

– Hallo.

– Chanyeol vagyok – röhögött bele.

– Piát hoztál?

– Nem mondtad, hogy hozzak.

– Basszus, akkor neked sem. Nem tudom, kit kértem meg. Na mindegy, nyitom.

Hangos kattanással kinyílt az ajtó, Chanyeol pedig magabiztosan lépkedett befele.

– Itt nőttem fel – fordult felém. – A srácot, akivel beszéltem, Hyungwoo-nak hívják. Vele töltöttem a fél életem.

Bólintottam, azonban a figyelmemet inkább a ház rendezettsége és gazdagsága kötötte le. Egyenes, macskaköves út vezetett a fő bejárathoz, amit két oldalon precízen levágott, dús, zöld fű vett körül. Nem is tudtam, mikor láttam utoljára így egyszerű kertet. Mindkét oldalon bokrok takarták a kerítést, de semmi egyéb növénnyel nem találkoztam. Viszont, volt hintaágy és medence – amiben már akkor vagy heten, ruhával együtt fürödtek. A kertben elég sok ember kisebb csapatokban társalgott, és körülbelül mindenki, aki észrevette Chanyeol-t, mosolyogva integetett neki.

A srác mindenkinek bólintott, majd zsebre vágta a kezét. Feszült volt körülötte a légkör, amit egyből megéreztem. Mondani akartam valamit, de rájöttem, hogy kivételesen a hallgatás lehet jobb taktika. Nem éppen a leghiggadtabb arcát mutatta, így nem is terveztem megzavarni, de egy kérdés mégis kibukott belőlem, amikor a házba értünk.  

– Miért jössz el egy buliba, ahol nem érzed jól magad?

Lepillantott rám, de nem válaszolt.

Nem sértődtem meg nagyon rajta, mert nem tudtam, hogy mégis miért változott meg ennyire a srác. Addig, amíg be nem léptünk, egész jól el volt.

– Cipőt nem kell levenni, nem tervezek sokáig maradni – motyogta.

– Mi?

Csak ennyit tudtam kinyögni.

– Bocsi, Baekhyun, de mégsem fogom kibírni. – Azzal beindult a nappali felé, legalább is egy nappalinak tűnő hely felé, ahol az egyik asztalról felkapott egy bontatlan sört és hátrahagyva engem odamászott egy társasághoz, ahol mindenkivel lepacsizott.

Kikerekedett szemekkel néztem utána, majd példáját követve én is felbontottam egy dobozzal. Lehuppantam az egyik fotelre, és onnan néztem rá, feltűnően mérgesen.

Elcipelt egy buliba, ahol azt mondta, hogy jól fogjuk érezni magunkat, erre máris le akart lépni.

Nem igazán bírtam az ilyen dolgokat, így duzzogva kortyolgattam az italom, egészen addig, míg egy srác le nem huppant mellém.

– Baekhyun, igaz?

Meglepetten néztem a festett, világosbarna hajkorona tulajdonosára.

– Aha – válaszoltam gyanakodva, mire öntudatlanul is arrébb húzódtam a karfán lévő, számomra tök ismeretlen személytől.

– Easy – röhögött. – Ismerem Sehun-t, és körülbelül minden képén be vagy jelölve.

– Honnan?

– Három hete találkoztunk egy bulin vele és Chanyeol-lal – bökött az épp szakadó colos felé. – Rohadt jó fej. Azt mondta, hogy olyan vagy neki, mint nekem Chan.

– Akkor te lehetsz Hyungwoo, igaz?

Nem egy magas, sőt kifejezetten alacsony ember volt. Ugyanolyan minimalista póló, pulcsi és hosszú gatya kombót viselt, mint Chanyeol. Pufók arca csak szimpatikusabbá tette. Már csak a szemüveget hiányoltam róla és elmehetett volna hivatásos kockának.

– Chanyeol mesélt rólam? – lepődött meg a srác.

– Ja, az előbb mondta, hogy itt töltötte nálatok a fél gyerekkorát.

– Hm.

Ennyit válaszolt, majd másfele kezdett nézni. Némi keserűség is volt a hangjába, de nem mertem szóvá tenni. Nem tartottam magam ennyire közvetlen embernek, főleg nem egy fiúval, akit ismertem vagy egy perce.

– Lehet megyek, mielőtt lenyakaz – emelkedett fel. Először nem értettem, majd megjelent mellette Chanyeol. Összeráncoltam a szemöldököm és a colosra néztem, majd vissza a kockára.  

Mindketten elég feszültek voltak, fél másodperces farkasszem bajnokság után az alacsonyabb távozott, Chanyeol pedig elfoglalta a helyét.

– Ő Hyungwoo? Akivel a gyerekkorodat töltötted? – Nem tudtam miért voltak negatív kicsengésűek a kérdéseim, de nem is foglalkoztam vele túlságosan.

– Találkoztam Jae-vel – terelte a témát. – Ott áll – bökött az állával a csoporthoz, ahol előbb beszélgetett. Már egyáltalán nem az a vidám Chanyeol állt előttem, mint aki azzal a társasággal röhögött és pacsizgatott. Kifejezetten szomorú volt.

Aztán kiszúrtam Jae-t.

Fekete-fehét, kockás ingben és csőgatyában röhögött valamin. Tökéletesen hallottam a hangját, nem is értettem, hogy miért nem vettem észre eddig.

– Jó fejnek tűnik – mondta élesen Chanyeol és felém fordult. Hiába tudtam, hogy nem gondolja komolyan, eltorzult az arcom. – A látszat néha csal – tette hozzá olyan mellékesen.

Egy idő után csak a zenét hallgattam, miközben Chanyeol a karfán ülve telefonozott, én pedig a söröm maradékát iszogattam. Egyikünknek sem volt túl fényes kedve. Ha tudtam volna, hogy így lesz, el sem jöttem volna, viszont érdekes volt úgy nézni Jae-t, hogy ő észre sem veszi.

Aztán egyszer felém nézett és vissza.

A szívem dübörgött, de lenyugtattam azzal, hogy nem vett észre. Ez a taktika egészen addig működött, míg újra nem nézett rám. Akkor viszont feltűnt neki, hogy én vagyok.

Kérdőn nézett rám, amivel nem tudtam mit kezdeni, mikor egy erős kéz felhúzott a fotelból.

– Gyere, menjünk – mondta határozottan Chanyeol és elindult kifele, magamra hagyva, mert nem kapcsoltam olyan hirtelen, mint amennyire a fiú elvárta volna. Ezt kihasználva, Jae odalépett hozzám. Kedvesség tükröződött az arcán, bár nem tudtam volna megmondani, hogy igazi-e, vagy csak egy álarc.

– Baekhyun – állt meg velem szemben. Teljesen egyedül voltam, és hirtelen nem tudtam, hogy mit kéne mondanom. Nem is köszöntem neki. Épp belekezdett volna valamibe, amikor megéreztem Chanyeol kezét a vállamon.

– Bocsi – mondta a srác, rendkívül erőltetett jó modorral. – De nekünk mennünk kell. – Rájöttem, hogy a szavait nem nekem, hanem a volt barátomnak szánja.

– Csak annyit akartam mondani neki – kezdte Jae, mire Chanyeol megfogta a kezem és tett egy lépést az ajtó irányba. – Szóval… remélem tudod, hogy tegnap szakítottunk.

– Tudja – pillantott vissza lenézően Chanyeol, és megrántotta a kezem, mire elindultam. – További kellemes estét, balfasz – motyogta az orra elé, amit minden bizonnyal Jae is tökéletesen hallott.

Semmit sem fogtam fel az egész kimenetelből, csak annyit, hogy a fiú előttem határozottan fogja a kezem. Hirtelen kint voltuk a kapu előtt, ahol megtorpant egy pillanatra és elengedett.  Meglepő módon én az őt nem.

– Baekhyun?

– Csak fogd még egy kicsit. Kérlek.

Soha nem éreztem még azt, hogy egy dolog tartja bennem a lelket, de ez körülbelül olyan volt. Ha nem fogtam volna a kezét, minden bizonnyal összeomlottam volna.

– Ennél erősebb vagy.

Nem volt semmi bántó benne, sőt… kifejezetten bók szánta.

– A látszat néha csal – néztem fel rá, könnybe lábadt szemekkel.

Meglepő módon megfogta a kezem és kinyitotta az ajtót.

– Őszinte leszek, ezt kifejezetten élveztem – vigyorgott le rám, miközben elsétáltunk a kerítések mellett. – Hyungwoo barátnője észrevette, hogy kézen fogva sétálok veled, és elfehéredett.

– Szerintem, ebbe semmi szokatlan nincs – törölgettem morcosan a könnyeimet.

– Miben?

– Abban, hogy kézen fogva sétálsz egy fiúval.

– Igen, kivéve, ha a volt barátnőd látja ezt – röhögött fel Chanyeol, majd engem fürkészett, hátha leesik az az összefüggés. Abban az állapotban viszont nem igazán állt bennem össze a kép. – Hyungwoo barátnője az én volt barátnőm.

Halkan mondta, nem olyan hangerővel, mint az eddigieket, nem is olyan szórakozottan.

– Mi?! Az a kocka ugyanazzal a csajjal jár, akivel… TE jártál? - döbbentem rá az igazságra, mire Chanyeol elmosolyodott.

– Ezt bóknak veszem.

– Vedd is! Hogy a halálba lehet ez?

Annyira meglepődtem, hogy el is felejtettem, hogy miért is voltam eddig ki.

– Hyungwoo sokkal szórakoztatóbb, mint én. Vicces, társasági és nem is olyan ronda.

– Na meg gazdag – tettem hozzá, miközben Chanyeol halvány somolygását néztem. Éreztem, hogy nagyjából már túllépett a témán, de belül még fájt neki.

– Na igen. Mira mondta, hogy neki nincs szüksége olyan barátra, akit csak a foci foglalkoztat – rántotta meg a vállát hanyagul. – Még aznap összejött vele.

– Mennyi ideig jártatok?

– Majdnem egy év – rázta meg hitetlenkedve a fejét. – Szerintem, már előtte is kavartak, mert ilyen gyorsan nem lehet tovább lépni, szóval… körülbelül így állok.

– Tőlem tegnap Jaehyun megkérdezte, hogy nem akarunk-e nyitott kapcsolatban lenni.

Nem tudtam, miért osztom meg. Talán, mert természetesnek tűnt, ahogy kézen fogva kibeszéljük szerelmi életünk legrosszabb pillanatait. Sehun-nal szoktunk ilyet csinálni baromságból, mégis vele teljesen más milyen érzés fogott el. Ez egész komoly hangvételű volt és bizalmas, a kézfogás, pedig még inkább azzá tette.

Chanyeol elképedve torpant meg.

– Mi a szar?!

– Ugye?! – gesztikuláltam eltúlozva, mire Chanyeol újra megindult.

– Mégis kinek képzeli magát? – akadt ki, amire egyáltalán nem számítottam. Nem tudtam, hogy ennyire érinti a téma. – Éreztem, hogy valami ilyen van a dolog háttérében.

– Dolog?

– Aznap, amikor elvágta Sehun a lábát, Jae megfogta a combom.

Azt hiszem, pislogtam párat, míg eljutott az információ a tudatomig. Nem válaszoltam semmit, nem is szerettem volna. Hirtelen némaságba vonultam.

Hazafele nem beszélgettünk, de nem engedte el a kezem. Belső melegséget éreztem az egész ellenére. Sötét volt, így nem is igazán láttak az emberek minket, főleg úgy, hogy Chanyeol a fejére húzta a kapucniját időközben, így nem volt értelme annak, hogy elnézést kérjek, vagy megköszönjem neki, hogy ebben a kellemetlen szituációban sem viselkedett, úgy, ahogy mások tennék.

A lakásunk előtt vette el tenyerét az enyémről, mikor a kulcsot kereste.

– Nem lehet, hogy Jongin itthon van? – néztem rá kérdőn, mire lenyomtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. Bementem, levettem a cipőm és a pizza illatot követve kikötöttem a konyhában. Jongin meglepett tekintettel nézett rám, majd a mögöttem megjelenő Chanyeol-ra.

– Hát ti?

– Benéztünk egy házibuliba – magyarázta Chanyeol, majd a konyhába sétált és töltött magának egy pohár vizet. Addig én loptam egy szeletet Jongin-tól. – Szerintem, nem bántuk meg, de nagyon szar volt.

– Miért? – nézett rá fürkészve. A visszatérő Chanyeol komiszul rám pillantott, majd válasz nélkül távozott. Azt hiszem elvörösödhettem, mert Jongin kétszer akkor szemekkel nézett rám, mint az előbb.

– Jaehyun-nal mi van?

Leültem mellé, nem tudtam milyen fejet vághattam, de magához húzott és átölelt.  

– Egy seggfej volt.

– Tudom… – szipogtam homlokomat a mellkasának döntve, míg ő a hátamat simogatta. – Az volt.